40. fejezet - Boldog boldogtalanság ~ befejezés

December huszonnegyedike van, Szenteste.

Ági most teszi be az elegáns fülbevalóját, ezüst és lógós. Sétálni megyünk a városba, a családdal.

Tommy nyolc óra körül jön át… és, bár ezt a testvérem nem tudja, mert neki lesz meglepetés, de Adam-ék ma jönnek haza. Megbeszéltem vele, hogy Tommy-val együtt jöjjenek át.

Ami a vetélést illeti, azóta sokkal jobban vagyok, mind fizikailag, mind lelkileg. Mikor Katáék hazaértek, még mindig a kórházban pihentem. Így megtudtak mindent. Nem voltak mérgesek rám azt leszámítva, hogy nem árultam el nekik ezt az egészet. Mikor négy szem közt mareadtunk Katával, megkért, hogyha legközelebb lesz valami (mármint szex, de ő így fogalmazott), használjak óvszert vagy szedjek fogamzásgátlót. Megígértem, hogy így lesz.

Adam azt mondta, a biztonság kedvéért már huszonharmadikán hazajön, LA-be. Nehogy a havazások miatt töröljék a mai járatokat. Mint utólag kiderült, nem töröltek egy járatot sem, de jobb az elővigyázatosság.

Kíváncsi vagyok, mit hoz nekem Tommy karácsonyra. Én egy ,,I’m a Kitty” feliratú pólót adok neki. Kreatív, mi? Remélem, örülni fog.

-         Anitaaa! Jössz? – csilingel a fülembe Ági hangja.

-         Ja, persze! Egy pillanat!

Felhúztam a csizmám, és már indultunk is. Talán nem kellett volna így beöltözni, nem esik a hó. Még egyszer sem eset ez alatt a hónap alatt, pedig december van. Fura az ünnep hó és jég nélkül.

Nem sétálunk sokat, rögtön beültünk a kedvenc cukrászdánkba, Mr. Man-hez. Az öreg Man Mikulás kosztümben várja a vendégeket. Ez aranyos.

Rendeltünk öt sütit, majd egy tipikus Mr. Man-nel folytatott csevely után leléptünk. Sétálgattunk még, a bazárokhoz is benéztünk, hátha akad bármi, ami érdekes.

Nem akadt. De nem baj, jól éreztük magunk. Most először kezdtem úgy érezni, hogy mi egy család vagyunk. Hogy Joshua az öcsém, nem pedig az unokatesóm…

Nyolc előtt pár perccel érkeztünk haza, ami pont annyira volt elég, hogy levegyük a nagykabátot, meggyújtsuk a gyertyákat, és hogy betegyük az ajándékainkat a fa alá.

Kellemes fenyő és vanília aromájú gyertya illata kavargott a levegőben. Harmonikus volt minden, az egész família a nappaliban volt és már csak ők hiányoztak.

Adam, Tommy és Sauli.

-         Mikor bontjuk az ajándékokat? Vagy megvárjuk Tommy-t is? – kérdezte ikerpárom.

Ekkor Tommy-ék csengettek.

-         Jaj, ez bizos, ő. – jelentette ki Ági, és már ment is nyitni az ajtót.

Kinyitotta és Adam állt ott az ajtóban. Egy apró dobozt tartott a kezében és szélesen vigyorgott. Nem láttam ugyan, hisz’ Ági háttal állt nekem, de szerintem sírva fakadt, úgy örül. A kezét a szája elé kapta, majd pár másodperc után Adam nyakába ugrott.

-         Szia neked is, Ági. – nevetett Adam.

-         Szia! Te… Te hogy kerülsz ide? Mi ez az egész? – kérdezte Ági, de még mindig Adam-be kapaszkodott.

-         Ági, engedd be a vendégeket! – szólt oda Kata. Bírom, hogy a férje alig beszél egyáltalán, mindig csak Kata nevel minket… Bár, ez most nem téma.

-         Ja, ne haragudjatok. – válaszolta testvérem – Anita, ezt te szervezted?

-         Haha, lebuktam – mondtam kuncogva. – Meg akartunk lepni!

-         Sikerült! – vigyorgott – És fiúk, hol van Sauli?

Tényleg!! Tudtam, hogy hiányzik valaki. Sauli hol a francban lehet?

-         Gyerekek, mi kimegyünk a konyhába, teázni. Ha kértek valamit, szóljatok! – mondta kedvesen nénikém és a kit fiújával kimentek a szobából.

-         Van valami… amiről nem tudtok… - kis szünetet tartott Adam, majd folytatta – Sauli és én… szakítottunk.

-         Hogy mi?! – kérdeztük egyszerre Ágival.

-         Így történt. Nem igazán ment jól a kapcsolatunk egy ideje, mindketten másra vágytunk. A rehab alatt jöttünk erre rá igazán.

-         És mikor? – kérdezte Ági.

-         Majdnem három hete.

-         Skype-on miért nem mondtad?

-         Nem akartam. Csak élőben. Még szokatlan, hogy nem hallom az aranyos akcentusát minden nap… De megbeszéltük, hogy azért tartani fogjuk a kapcsolatot és jóban maradunk.

-         Oh, ez édes. – szólaltam meg. Adam csak rám mosolygott, aztán azt monda, kérne tőlünk egy percet, amíg Áginak mondana valamit.

-         Persze, addig gyere ki a kocsimhoz, mutatok neked valamit! – hívott el Tommyka.

Kimentem, de hagytam, hogy ő előremehessen, így én az ajtóban állhatok. Kíváncsi vagyok Adam mondanivalójára, akár az én dolgom, akár nem. A résnyire nyitva tartott ajtón kukucskáltam be és halkan hallottam, amit mond:

-         Figyelj Ági. Hoztam egy nagyon apró ajándékot és egy elég fura ajánlatot, vagy nem is tudom, mi ez. Egy kérdés, inkább.

Adam kivette a doboz taralmát, egy fagyöngyöt. Megfogta Ági kezét és felsegítette, mindketten álltak.

-         Tudod, nincs most senkim, tudtommal neked se… és az a szokás, hogy a fagyöngy alatt csókolóznak az emberek. Így hát – ekkor Ad magasra tartotta a fagyöngyöt, kettőjük fölé – elfogadsz tőlem egy csókot, mint karácsonyi ajándék?

Ágit természetesen sokkolta az egész, de kinyögte a válaszát:

-         Igen.

Egy lágy csókban forrtak össze, és nem is akarhattam ennél többet. Tudom, hogy az ikrem repes most az örömtől. Bezártam az ajtót és Tommy mellé álltam.

-         Na? – kérdeztem.

-         Nézz fel! – felelte.

Hirtelen tűzijáték kezdődött és egy-két kezdő durranás után jött a lényeg. A tűzijáték az égre írta: SZERETLEK.

Többet, már tényleg nem is kívánhatnék.   

Köszönöm, hogy fejezetről fejezetre követted Ági és Anita életét. 

Köszönöm a kritikákat is, és minden kedves szót.
Ha tetszett a fanfiction, és bánod, hogy véget ért, ne aggódj, a történet egy kis szünet után folytatódik, egy új sztoriban.
Ha bármilyen kérdésed van, vagy a véleményed szeretnéd velem megosztani, megtalálsz twitteren (@WorkinBitch) és e-mailre is szívesen fogadok bármit (agnes971225@freemail.hu). Puszi. :)      

39. fejezet - Baba, ami nincs

Az egyik pillanatban Joshua mögém ugrik, majd meglök a könyökével. Elesek és legurulok a lépcsőn. Egy szempillantás alatt a földön termek, könnyebbnek érzem magam, a hasam iszonyatosan fáj. Nedves a bugyim, Ági felém fordul.

-         Jézusom, jól vagy?! – ordítja, majd unokaöcsénkre pillant, aki értetlenül bámul minket.

-         Nem, kurvára fáj a hasam és azt hiszem… - ekkor mély levegőt veszek, amit rögtön ki is fújok – Hívd a mentőt!

Ági kihívja a mentőket, addig összevérzek mindent. Nincs még időm arra hogy felfogjam, mi is történt és így még nem is vagyok szomorú. Vagy dühös. Josh-ra. Csak rettegek, és fárad, meggyötört vagyok.

Josh annyira megijed a látottaktól, hogy a lépcső tetején visszafordul és befut az emeleti szobák egyikébe. Most pont úgy görcsöl a hasam, mint mikor életemben legeslegelőször megjött. Tizenkét éves koromban.

Kiérnek a mentők, megvizsgálják, mi a bajom… Még a mentőkocsiban beadnak valamilyen erősebb fájdalomcsillapítót. Egész hamar enyhül is a gyomrom környékén a fájdalom. Ági a kocsiban ül, végig fogja a kezem. Szorítja már megizzadt tenyerem, arcáról tisztán látszik, mennyire fél ő is.

Miután beérünk, ellátnak. A doki megállapítja, hogy nem veszítettem sok vért, hiába tűnt soknak, és megnyugtat, hogy jobban leszek hamarosan. Közli velem, mi is történt és így az összes eddigi gondolatunk kimondottá válik.

-         Sajnálom, de elveszítetted a kisbabád. – az orvos közömbösen néz, de legalább a szemembe mondja.

Ági rémült arcot vág, majd átölel. Egyelőre ő sem tud mit mondani. És én sem. Nem tudom, mit kéne gondolnom. Vagy éreznem.

Elment a kisbabám. Meghalt. Még nem is élt!!

Szörnyen érzem magam, amiért hagytam, hogy ez megtörténjen. Csalódott vagyok, és gyenge. Hozzászoktam és elfogadtam a tudatot, hogy egy új lény növekedik bennem. Egy élet. Amit óvhattam volna. Tommy-val. Úgy érzem magam, mintha kitépte volna valaki a szívem… Viszont, egy másik énem azt érzi, egyáltalán nem baj, hogy így történtek a dolgok. Ez szerencse, akármilyen szívtelennek is tűnik, hogy így gondoljam.

Nem kell tizenöt évesen felnőnöm, gyereket nevelnem. Nem szakad mindez a nyakamba. Így Ágiéba sem. Az egy dolog lenne, hogy Tommy-t és magam leterheljem egy gyermekkel és a vele járó gondokkal. De a testvérem semmiről nem tehet és őt ezért nincs is jogom stresszelni… de miután az ikertesóm, és szeret, segítene felnevelni a babánk… ami már nincs.

Hirtelen elsírom magam. A picsába az egésszel!