24. fejezet - Fájó igazság

Konkrétan nem hiszek a füleimnek. Meghalt. Sauli biztos valahol egyedül sírdogál most.

Meg kell találnunk.

-         Adam… - szóltam felé halkan.

-         Hal… - itt megakadt a torkán a hang és összeesett. A földön térdelt, könnyektől nedves arcát a kezeibe temette.

-         Adam! – roskadt le Tommy Ad mellé.

-         Figyelj Adam, ez most nyilván szörnyű neked… de képzeld el, Sauli-nak milyen lehet! – mondta Anita – Állj fel! Meg kell, hogy találjuk! Sietnünk kell! Félek, butaságot csinálna.

-         Mire gon-dolsz? – szipogta Adam. Jó kérdés. Kivételesen fogalmam sincs, mi járhat ikerpárom fejében.

-         Hát… Nem akarlak megbántani, de mi van, ha bedrogozik? Tudom, pár alkalom még nem a világ vége és abból még nem is lenne baj. De mi lesz, ha továbbra sem jelentkezik? Vagy ha baja esik? Helsinki hatalmas város, egy hétbe simán beletelhet, mire megtaláljuk… - mondta ikerpárom.

-         Nem! Ne mondj ilyet! – vágott közbe Adam. Felpattant a földről, és kiviharzott a kórteremből. Az ajtót becsapta maga után. Nagyon drámai hatású volt ez a jelenet.

-         Baszki Anita! – csattantam fel – Már elnézést a csúnya beszédért. Most kergethetjük Adam-et meg Sauli-t is!

-         Bocs, szerintem ez akkor is így van. Ne hagyjuk elmenni Ad-et!

-         Helyes, menjünk is utána! – folytatta Tommy.

Kiszaladtam, le a lépcsőn és még épp időben értem utol Adam-et.

-         Adam! – fordítottam a fiút magam felé – Én nem értek egyet a testvéremmel! – nyugtattam.

-         Még az a szerencse…

-         De az ő teóriájától függetlenül is meg kell keresnünk Sauli-t.

-         Rendben. – válaszolta az énekes kicsit nyugodtabban. Közben Anita és Tommy is leértek. Így már mind a négyen a kórház bejáratánál álltunk.

-         Van tippetek, hol lehet Sauli? – kérdezte Adam reménytelenül.

-         Először nézzük meg a hotelt, ahol megszálltunk! Elvégre ott kellett volna találkoznunk… - javasolta Tommy Joe.

Elmentünk ahhoz a hotelhez. Sauli nincs itt.

-         Akkor most mi legyen? – kérdezem csalódottan.

-         Talán hazament… - vetette fel Ad.

Örülök, hogy nem csak mi próbáljuk kitalálni, hova mehetett Sauli. Elvégre Ad szerelme, nem a miénk. Ő ismeri igazán. És én életemben most vagyok először Finnországban. De persze, megértem, hogy Adam-nek most ez nagyon nehéz és lehangolt. Úgy meg nehéz ötletelni…

Elvesztette a… sógorát? Annak számított volna. És most eltűnt a szerelme. Remélem, nem bántja Sauli-t senki se.

Adam hívott egy taxit és úgy egy óra múlva odaértünk Sauli szüleinek házához. Illetve, most már csak az anyukájának a háza…

Adam becsöngetett, bement a házba. Mi hárman nem akartunk bemenni, hadd gyászoljanak… A kórház nyilván azonnal értesítette őket, hogy… arról, ami történt.

Szóval kint maradtunk, legalább húsz percig. Sauli nincs itt se. Abban a húsz percben arra gondoltam kicsit körülnézek a hátsókertben. Jó alaposan… Tommy-t és Anitát addig is kettesben hagyva. Épp, hogy összejöttek, nem tudnak együtt lenni.   

Így hátra sétáltam az óriási fenyők közé…

23. fejezet - Fogócska

Az egyik percben még Tommy, Adam és Ági társaságában várakoztam, ültem az ágyon, és nagyokat pislogtam… a következőben meg már máshol voltam.

Egy fehér szobában ültem, egy fehér széken, fehér pizsamában. Szőke hajam féloldalt a szemembe lóg. A plafon közepén lévő lámpa fénye halványan pislákol. Az arcommal szemben egy kamera áll. Egy férfi jön be a terembe.

-         Tudod, hol van Sauli Koskinen?

-         Nem – mondom nyugodtan.

-         Biztos tudod, áruld el! – faggat tovább a férfi.

-         Nem tudom, tényleg nem.

-         Anitaaa, lassan el kéne kezdened igazat mondani.

Ekkor a férfi felállt és a kezembe nyomott egy csomó színes bogyót. Drogokat.

-         Kör!!!! – kiáltok fel.

-         Igen, azt nézünk. – feleli Adam – Ezek szerint felébredtél.

-         Feeel… - fújom ki a levegőt. Ezt csak álmodtam.

A ruhámra néztem, nem egy fehér pizsi van rajtam. És a szálloda ágyán fekszem. Nyilván elbóbiskoltam…

Reggel hat óra van.

Adam, Tommy és a tesóm a kedvenc filmem, A Kört nézik. Szeretem a horrorokat.

Nyilván ezért volt ilyen álmom… A filmben faggatják ki így Samarát. Viszont azt nem értem, miért kellett lenyelnem a drogokat. Ez biztos valami jel.

-         Mit álmodtál? – kérdezi meg közben Ági.

-         Majd elmondom útközben. Most viszont mennünk kell. Talán… - és itt abbahagytam a mondatot. Azt akartam mondani: talán tudom, hol van Sauli.

Az hiszem, az álom arra utalt, hogy Sauli bedrogozott. És nyilván már a rendőrségen is van emiatt. Ha a pia hatása miatt olyan őrültté válik, hogy lecsukják, mit tenne vele a drog?! De nem akarok róla rosszat feltételezni, csak félek, bele fog őrülni az apja elvesztésébe. És a legtöbben ilyenkor a drogokhoz nyúlnak.

Tehát félbehagytam azt az átkozott mondatot. Nem akarnám megbántani Adam-et. Mégis csak az élete értelméről van szó.

-         Talán? – kérdezett vissza ikerpárom.

-         Talán visszament a kórházba! – ugrik be a mentőötlet.

-         De még nem is lehet látogatni…

-         Attól még ott lehet! – csattantam fel.

-         Ahogy gondolod… - hagyta rám Ági a dolgot. De végül újból felszólalt és így egy kisebb veszekedésbe csúsztunk át. Ami eltartott majd’ két óráig.

Nyolctól van látogatási idő. Mire odaértünk a kórházhoz, 8:10 volt.

Beléptünk Sauli apjának kórtermébe. Sehol senki. Totál üres a szoba. Mi van?!

Ági ekkor kitekintett a folyosóra pont akkor jött egy nővérke.

-         Nővér! – szólt utána – Nem tudja, hol van a 113-as szoba betege?!

-         Oh, Koskinen…

Bár ez nem kérdés volt, ikrem rábólintott, hogy igen, ő.

-         Sajnálom, de ma reggel elhunyt. – a betegápoló lehajtotta a fejét és tovább ment.

Sajnos tisztán értettem szavait. Áginak nem kellett megismételnie magát.

Mr. Koskinen meghalt. És nincs itt Sauli. Talán most rögtön beigazolódik, amit álmomban láttam, és épp mérgezi magát.

Hát akkor folytatódjon a fogyócska! 

22. fejezet - Hol lehet?

Nedvessé váltak szempilláim, hatalmas könnycseppek gördültek végig az arcomon. A szám tátva maradt, meglepettségemben csak annyit tudtam tenni, hogy erősen megszorítottam Anita kezét. Visszaszorított.

-         Üh – nyögött fel Adam, valami vigasztalót akarhatott mondani, de ez nem jött össze. A torkán akadtak a szavak.

Átölelte Sauli apukáját, majd kedvesét is. Látva, mennyire összeroppantunk a hír hallatán, Adam odalépett hozzánk és minket is átkarolt. Testéből csak úgy sugárzik a hő, hallom, ahogy a szíve kalapál. Irtó hevesen.

-         Tommy, kijönnél velem? Egy kávéra, kérlek. – tette fel a kérdést Ad.

-         Persze.

Az agyam viszonylag gyorsan reagált, így megértettem: ilyenkor az egyetlen dolog, amit tehetünk, ha a beteget a családjával hagyjuk.

Kimentünk a folyosóra, mind a négyen.

Az egyik pillanatban még síri csend volt, a következőben meg már Adam verte a falat. Könnyekben tört ki. Egy hatalmasat be is húzott az addig őt megtámasztó falnak. A festék rögtön lepergett, Ad pedig az ujjait fájlalta.

-         Ne! – kiáltottam. Egy pillanatig talán arra vártam, hogy Natalie, a nővérke felbukkanjon, és ránk szóljon, hogy ne csináljunk bajt. De ez most Finnország, nem San Diego. Helsinkiben mintha a levegő is más lenne…

Natalie helyett tehát egy finn nővér szaladt ki az egyik szobából. Egy gyors letolás után le is lépett. Adam-et egy székre ültettük, próbáltuk megvigasztalni.

Nem ment. Igazából nem értem, Adam miért ilyen bánatos. Okéjó, szereti Sauli családját meg minden de… Azzal hogy összeomlik, nem segít. Így nem tud támaszt nyújtani a szerelmének.

-         Adam, nyugodj meg kérlek! Maradj erős! – mondtam és a kezem a vállára tettem.

-         Hagyj békén! – csattant fel.

-         Hé, moderáld már magad! – szólt rá Anita – Mind szeretünk, szóval ne bánj így velünk. Melletted maradunk! – nyújtott egy reménnyel teli mosolyt tesókám.

-         Ne haragudj… - fordult felém Adam, és egy puszi nyomott az arcomra. A hasam görcsbe állt, kezeim remegni kezdtek.

Lassan felnéztem Ad-re és csak annyit válaszoltam:

-         Tudom, milyen elveszíteni valakit, aki fontos neked.

Megölelt. Oldalra pillantottam, Tommy és Anita figyeltek minket. Halványan ugyan, de mosolyogtak.

Az idő eltelt, még mindig a váróban voltunk. Sauli családja betoppant, nyilván bejöttek már, csak hazamentek a cuccokért, vagy tudom is én.

Megtudták a hírt, este 8-kor, pedig hazamentek. Sauli is kijött velük természetesen, lejárt a látogatási idő.

-         Srácok, szeretnék egyedül lenni kicsit. Adam, tudod, hol a lakásunk, ott is talizhatunk majd, vagy majd később megbeszéljük. Csak sétálok picit, kiszellőztetem a fejem. – mondta Sauli.

-         Oké, kicsim. Szeretlek!

-         Én is téged – és Sauli homlokon csókolta kedvesét.

Kivettünk egy hotelszobát valahol a közelben. Adam beszélt Saulival, hogy majd jöjjön oda. Vártunk egész éjjel.

Sauli azonban nem jelentkezett. Hol lehet?

21. fejezet - Nagy hír

Leszálltunk. Újra Európában vagyok. Nem gondoltam volna, hogy még valaha is visszatérek ide. Finnország hideg. Oké, hogy már ősz van, ilyenkor Magyarországon is beköszöntöttek a hűvös esték… De ennyire sose volt hideg.

Fázom, legszívesebben megkérném Tommy-t, hogy öleljen át, azzal is melegítve, de ezt nem tehetem meg.

Adam úgy tűnik, kezd magához térni, viszont ezzel együtt a másnaposság jelei is jelentkeznek. Fáj a feje, szörnyen érzi magát. Most épp telefonál.

-         A St. Gotthard kórházba ment. Az apja állapota stabil. – közli Adam. 

-         És az hol van? – vágja rá Ági.

-         Nem mindegy?! – csattan fel Adam jó hangosan – Majd megyünk taxival…

-         Jól van… Csak kérdeztem… - magyarázta testvérem.

Mikor ikerpárom kimondta utolsó szavait, egy csapat lesifotós bukkant fel a semmiből. Beleböktem a mögöttem álló Adam-be.

-         Mi van már? – hökken meg. Azzal megfordul és észreveszi a fotósokat – Basszus.

Gyors léptekben szedjük a lábunkat, leintünk egy taxit és beszállunk. Húsz perc alatt odaérünk a kórházhoz. Szerencse, hogy Tommy váltott eurót, különben nehéz lett volna fizetni.       

Nem sokkal később már Sauli apjának szobájában voltunk.

-         Babám! – kiáltotta Adam és Sauli-t karjai közé zárta – Jól vagytok?

-         Apa jobban van – pillantott apjára, akiből apró csövek lógtak ki.

Adam Sauli apjához lépett. Tommy, Ági és én az ajtóban álltunk, onnan figyeltük a jelenetet.

-         Elnézést! – mondta egy orvos finnül. Ezt a szót és még pár finn kifejezést ismerek, megértem őket. Mind az ikerpáromtól. Egy időben finnül tanult. Nem ragadt rám sok minden.

A doktor belépett az ajtón.

Sauli apjához fordult és halkan mondott neki valamit. Nyilván a vizsgálatai eredményét. Mr. Koskinen szája mozdulatlanná vált, szemei kikerekedtek. Sauli kérdezett tőle valamit, amire apja szomorúan válaszolt.

Sauli nyögött egyet, mást nem tudott reagálni. Viszont az apja még mindig finnül beszélt, így egy szót sem értettem.

-         Kicsim, mi az…? – kérdezte Ad.

Sauli könnyekben tört ki. Pár perc bőgés után, hüppögve, de kinyögte:

-         Apa rákos. Legfeljebb egy hete van.

Nem akartam hinni füleimnek. Ilyenkor kívánom azt, bárcsak ne tudnék angolul.

Sauli újabb tízpercnyi bőgés után hozzátette:

-         Csecsemőmirigyrák. Gyógyíthatatlan. Egy hét.

Éreztem, ahogy könnyekkel telnek meg szemeim. 

20. fejezet - Érkezés

Ajkaimat Adam szájára szorítom és igazából, csak akkor jövök rá, mit csinálunk, mikor Anita és Tommy odalépnek hozzánk. Zavaromban eltolom magamtól Ad-et. Rögtön a földre meredek, nem merek tesóm szemeibe nézni. Egy pillanattal később azonban mégis felkapom a fejem. Látom, Anita a magasba emeli jobb tenyerét, ami felénk közeledik. Már várom is a hatalmas pofont a felelőtlen viselkedésemért, de a pofon nem az én arcomon csattan.

Hanem Adam-én.

-         Adam, hogy mertél rámozdulni az ikertesómra?! – kapta fel a vizet testvérpárom.

Nem nagyon értem, miért mondja ezt. Mindketten tudjuk, hogy a hőstette óta bele vagyok zúgva Adam-be. Adam se hülye, még részegen is tudja, én mozdultam rá, nem pedig fordítva. Az egyetlen ember, aki semmit sem sejt, az Tommy. Áh, már értem Anita gondolatmenetét. Ha együttműködöm a testvéremmel, ő még beveheti, hogy Adam kezdeményezett. És így talán nem fognak ribancnak tartani. Adam meg elfelejti az egészet, vagy legalábbis a részleteket. Reméljük.

-         Adam, ott van neked Sauli! Hiszen utána megyünk el egészen Finnországig! Hogy csókolhattál meg? – színészkedem.

Felkapom a dzsekim, és négy székkel arrébb ülök. Jobb lábam a bal térdemre hajtom, karjaimat összefonom. Ezek a magabiztosság jelei, úgy tudom. Bár én nagyon nem vagyok az.

Hallom, ahogy Adam hebeg, hogy én hajtottam oda a fejem, ő csak hagyta magát. Hé, Adam Lambert adta életem első csókját. Szarul kéne éreznem magam, de ezek után nem megy. Hát nem ez minden Glambert álma?

Tommy Ad mellé ül és megitat vele legalább fél liter vizet. Közben Anitám mellém ül és a fülembe súgja:

-         Te megőrültél. Most megúsztuk, de mi lesz ha legközelebb más kap rajta? Vagy ha Adam józan lesz? Akkor nem kenhetjük az alkoholra. Tudod mit? Ne is legyen legközelebb!

Érthető. Igenis. Engedelmeskednem kell. Nem az ikrem miatt, hanem magamért.

-         Na és…? Milyen volt Tommy-val? – érdeklődöm, hogy javítsak a helyzetemen, hogy tereljem a témát és kíváncsiságból is.

Anita elmondott mindent, az összes részlettel, bár igazából nem történt sok öt per alatt… Illetve de.

Az a kisebb szerelmi vallomás Tommy felől.

-         Szóval hogyan tovább? – kérdeztem.

-         Még nem tudom. Először érjünk ki Helsinkibe. Aztán majd meglátjuk. Nem hiszem, hogy jót tennék Tommy imidzsének. – én ilyenre nem is gondoltam. Hogy bármikor felbukkanhat egy paparazzo és lekaphat minket Ad-del. Hogy ezzel szörnyű botrányt kavarnék körülötte. Szörnyen önző vagyok.

Végül átbeszéltünk mindent Anitával. El is telt az a négy óra és már a repülőgépen ültünk. Elaludtam.

Nagyon fáradt lehettem, mert mire felébredtem, már Európában jártunk. Végig aludtam a hosszú utat és már láttam is a finn repülőtér fényeit, hatalmas csarnokát.

Megérkeztünk.

19. fejezet - Meglepetés

A sötét utcákat a kinti lámpák sárgás fénye világította meg. Adam Tommy vállára támaszkodott. Segg részeg.

Ahogy kiértünk a repülőtérre, szaladtunk is érdeklődni, mikor indítják a következő járatot Finnországba. Sauli sehol se. Ezek szerint, ő már elment. Picsába.

Akkor pont lekéstünk egy repcsit, azt, amivel Sauli hazarepült.

Ági csalódott arccal jön vissza az információs pult felől. A fejét csóválva lép oda kis csapatunkhoz.

-         Na? – érdeklődöm.

-         Tíz perccel késtük le az előzőt. A következőt meg csak négy óra múlva indítják… - feleli.

-         Tommy, van valami ötleted, hová menjünk addig? – kérdeztem.

-         Segítsünk Adam-en? – húzta fel egyik szemöldökét Tommy, majd bal kezét Adam hátára tette.

Adam a földet bámulta. Melyik is az a pia, ami elgondolkoztatja az embereket? Hát Ad olyat ivott. Csak tudnám, miért kell magát leinnia a legjobb barátja szülinapján…

-         Öm, Tommy, veszel neki vizet? Nincs nálunk semmi. – mondtam.

-         De, az lenne a legjobb! Anita elkísérsz a büféig? – ez most komoly? Épp, hogy megismertem Tommykát, és ő elhív, hogy kettesben legyünk?! Azt a kurva… Még jó, hogy megyek vele a büfébe! – Ági, addig maradnál Adam-mel? – kérdeztem, ahelyett, hogy Tommy-nak válaszoltam volna.

-         Igennn… Menjetek csak. – válaszolta. Köszi tesó, bár amúgy sem maradt más választása. Egy határozott mozdulatal megfordultam és elindultunk a kék táblás büfé felé.

-         Jól vagy? – fordult felém Tommy.

-         Igen, persze! Még szép. Jól vagyok, köszi.

-         Hű, látom, kicsit parázol. Pedig eddig nagyon letaglózott a vagányságod.

-         Jaaa. Csak Adam miatt izgulok. – kamuztam.

Igazából tetszeni akarok Tommy-nak. Lehet az agyamra ment a fanatika, de szerintem itt másról van szó. Ez szerelem. Utálom a szerelmet. Nem áll jól nekem, ha belezúgok valakibe. Jaj.

A büfé ablakához léptünk.

- Helló! – köszönt Tommy Joe.

- Sziasztok! – mosolyog a pultos lány – Te… Uram-atyám! Kaphatnék egy autogramot?

- Igen, ha adsz egy üveg vizet! – mondja Tommy mókásan.

- Jaj, persze! – és a lány rögtön előkap egy üveg vizet. – Tessék!

- Adsz egy papírt vagy valamit, amire írhatok?

- Szalvéta megteszi?

- Nekem jó. – azzal Tommy elvesz egy fehér szalvétát és ráírja: ,,Köszi a vizet, ezer hála! Tommy Joe Ratliff”

a lány átveszi a kis szalvétát, elolvassa és látom, ahogy könnyekkel telik meg a szeme. Sír örömében.

- Köszönöm szépen! – sikítja.

- Ugyan… Mi köszönjük a vizet. – Tommy lerakott egy dollárt a pultra a vízért, majd jobb kezébe az üveget, balba az én kezemet fogta.

Most akkor mi van?!

-         Ez tolakodónak tűnhet, de megtetszettél. Tudom, az apád lehetnék, de…  

-         De mi? – vágok közbe. Most ezt álmodom vagy…?

-         De én nem csak úgy szeretnék veled barátkozni. Hamar elárultam magam, basszus.

-         Csípj meg! – felelem.

Tommy megcsíp, én pedig rájövök: nem álmodom.

-         Áúúú! – ordítom – Ne ennyire! – röhögök. Nem hiszek el semmit sem, de mire visszaérek, még hihetetlenebb látvány fogad.

Adam és Ági smárolnak.