40. fejezet - Boldog boldogtalanság ~ befejezés

December huszonnegyedike van, Szenteste.

Ági most teszi be az elegáns fülbevalóját, ezüst és lógós. Sétálni megyünk a városba, a családdal.

Tommy nyolc óra körül jön át… és, bár ezt a testvérem nem tudja, mert neki lesz meglepetés, de Adam-ék ma jönnek haza. Megbeszéltem vele, hogy Tommy-val együtt jöjjenek át.

Ami a vetélést illeti, azóta sokkal jobban vagyok, mind fizikailag, mind lelkileg. Mikor Katáék hazaértek, még mindig a kórházban pihentem. Így megtudtak mindent. Nem voltak mérgesek rám azt leszámítva, hogy nem árultam el nekik ezt az egészet. Mikor négy szem közt mareadtunk Katával, megkért, hogyha legközelebb lesz valami (mármint szex, de ő így fogalmazott), használjak óvszert vagy szedjek fogamzásgátlót. Megígértem, hogy így lesz.

Adam azt mondta, a biztonság kedvéért már huszonharmadikán hazajön, LA-be. Nehogy a havazások miatt töröljék a mai járatokat. Mint utólag kiderült, nem töröltek egy járatot sem, de jobb az elővigyázatosság.

Kíváncsi vagyok, mit hoz nekem Tommy karácsonyra. Én egy ,,I’m a Kitty” feliratú pólót adok neki. Kreatív, mi? Remélem, örülni fog.

-         Anitaaa! Jössz? – csilingel a fülembe Ági hangja.

-         Ja, persze! Egy pillanat!

Felhúztam a csizmám, és már indultunk is. Talán nem kellett volna így beöltözni, nem esik a hó. Még egyszer sem eset ez alatt a hónap alatt, pedig december van. Fura az ünnep hó és jég nélkül.

Nem sétálunk sokat, rögtön beültünk a kedvenc cukrászdánkba, Mr. Man-hez. Az öreg Man Mikulás kosztümben várja a vendégeket. Ez aranyos.

Rendeltünk öt sütit, majd egy tipikus Mr. Man-nel folytatott csevely után leléptünk. Sétálgattunk még, a bazárokhoz is benéztünk, hátha akad bármi, ami érdekes.

Nem akadt. De nem baj, jól éreztük magunk. Most először kezdtem úgy érezni, hogy mi egy család vagyunk. Hogy Joshua az öcsém, nem pedig az unokatesóm…

Nyolc előtt pár perccel érkeztünk haza, ami pont annyira volt elég, hogy levegyük a nagykabátot, meggyújtsuk a gyertyákat, és hogy betegyük az ajándékainkat a fa alá.

Kellemes fenyő és vanília aromájú gyertya illata kavargott a levegőben. Harmonikus volt minden, az egész família a nappaliban volt és már csak ők hiányoztak.

Adam, Tommy és Sauli.

-         Mikor bontjuk az ajándékokat? Vagy megvárjuk Tommy-t is? – kérdezte ikerpárom.

Ekkor Tommy-ék csengettek.

-         Jaj, ez bizos, ő. – jelentette ki Ági, és már ment is nyitni az ajtót.

Kinyitotta és Adam állt ott az ajtóban. Egy apró dobozt tartott a kezében és szélesen vigyorgott. Nem láttam ugyan, hisz’ Ági háttal állt nekem, de szerintem sírva fakadt, úgy örül. A kezét a szája elé kapta, majd pár másodperc után Adam nyakába ugrott.

-         Szia neked is, Ági. – nevetett Adam.

-         Szia! Te… Te hogy kerülsz ide? Mi ez az egész? – kérdezte Ági, de még mindig Adam-be kapaszkodott.

-         Ági, engedd be a vendégeket! – szólt oda Kata. Bírom, hogy a férje alig beszél egyáltalán, mindig csak Kata nevel minket… Bár, ez most nem téma.

-         Ja, ne haragudjatok. – válaszolta testvérem – Anita, ezt te szervezted?

-         Haha, lebuktam – mondtam kuncogva. – Meg akartunk lepni!

-         Sikerült! – vigyorgott – És fiúk, hol van Sauli?

Tényleg!! Tudtam, hogy hiányzik valaki. Sauli hol a francban lehet?

-         Gyerekek, mi kimegyünk a konyhába, teázni. Ha kértek valamit, szóljatok! – mondta kedvesen nénikém és a kit fiújával kimentek a szobából.

-         Van valami… amiről nem tudtok… - kis szünetet tartott Adam, majd folytatta – Sauli és én… szakítottunk.

-         Hogy mi?! – kérdeztük egyszerre Ágival.

-         Így történt. Nem igazán ment jól a kapcsolatunk egy ideje, mindketten másra vágytunk. A rehab alatt jöttünk erre rá igazán.

-         És mikor? – kérdezte Ági.

-         Majdnem három hete.

-         Skype-on miért nem mondtad?

-         Nem akartam. Csak élőben. Még szokatlan, hogy nem hallom az aranyos akcentusát minden nap… De megbeszéltük, hogy azért tartani fogjuk a kapcsolatot és jóban maradunk.

-         Oh, ez édes. – szólaltam meg. Adam csak rám mosolygott, aztán azt monda, kérne tőlünk egy percet, amíg Áginak mondana valamit.

-         Persze, addig gyere ki a kocsimhoz, mutatok neked valamit! – hívott el Tommyka.

Kimentem, de hagytam, hogy ő előremehessen, így én az ajtóban állhatok. Kíváncsi vagyok Adam mondanivalójára, akár az én dolgom, akár nem. A résnyire nyitva tartott ajtón kukucskáltam be és halkan hallottam, amit mond:

-         Figyelj Ági. Hoztam egy nagyon apró ajándékot és egy elég fura ajánlatot, vagy nem is tudom, mi ez. Egy kérdés, inkább.

Adam kivette a doboz taralmát, egy fagyöngyöt. Megfogta Ági kezét és felsegítette, mindketten álltak.

-         Tudod, nincs most senkim, tudtommal neked se… és az a szokás, hogy a fagyöngy alatt csókolóznak az emberek. Így hát – ekkor Ad magasra tartotta a fagyöngyöt, kettőjük fölé – elfogadsz tőlem egy csókot, mint karácsonyi ajándék?

Ágit természetesen sokkolta az egész, de kinyögte a válaszát:

-         Igen.

Egy lágy csókban forrtak össze, és nem is akarhattam ennél többet. Tudom, hogy az ikrem repes most az örömtől. Bezártam az ajtót és Tommy mellé álltam.

-         Na? – kérdeztem.

-         Nézz fel! – felelte.

Hirtelen tűzijáték kezdődött és egy-két kezdő durranás után jött a lényeg. A tűzijáték az égre írta: SZERETLEK.

Többet, már tényleg nem is kívánhatnék.   

Köszönöm, hogy fejezetről fejezetre követted Ági és Anita életét. 

Köszönöm a kritikákat is, és minden kedves szót.
Ha tetszett a fanfiction, és bánod, hogy véget ért, ne aggódj, a történet egy kis szünet után folytatódik, egy új sztoriban.
Ha bármilyen kérdésed van, vagy a véleményed szeretnéd velem megosztani, megtalálsz twitteren (@WorkinBitch) és e-mailre is szívesen fogadok bármit (agnes971225@freemail.hu). Puszi. :)      

39. fejezet - Baba, ami nincs

Az egyik pillanatban Joshua mögém ugrik, majd meglök a könyökével. Elesek és legurulok a lépcsőn. Egy szempillantás alatt a földön termek, könnyebbnek érzem magam, a hasam iszonyatosan fáj. Nedves a bugyim, Ági felém fordul.

-         Jézusom, jól vagy?! – ordítja, majd unokaöcsénkre pillant, aki értetlenül bámul minket.

-         Nem, kurvára fáj a hasam és azt hiszem… - ekkor mély levegőt veszek, amit rögtön ki is fújok – Hívd a mentőt!

Ági kihívja a mentőket, addig összevérzek mindent. Nincs még időm arra hogy felfogjam, mi is történt és így még nem is vagyok szomorú. Vagy dühös. Josh-ra. Csak rettegek, és fárad, meggyötört vagyok.

Josh annyira megijed a látottaktól, hogy a lépcső tetején visszafordul és befut az emeleti szobák egyikébe. Most pont úgy görcsöl a hasam, mint mikor életemben legeslegelőször megjött. Tizenkét éves koromban.

Kiérnek a mentők, megvizsgálják, mi a bajom… Még a mentőkocsiban beadnak valamilyen erősebb fájdalomcsillapítót. Egész hamar enyhül is a gyomrom környékén a fájdalom. Ági a kocsiban ül, végig fogja a kezem. Szorítja már megizzadt tenyerem, arcáról tisztán látszik, mennyire fél ő is.

Miután beérünk, ellátnak. A doki megállapítja, hogy nem veszítettem sok vért, hiába tűnt soknak, és megnyugtat, hogy jobban leszek hamarosan. Közli velem, mi is történt és így az összes eddigi gondolatunk kimondottá válik.

-         Sajnálom, de elveszítetted a kisbabád. – az orvos közömbösen néz, de legalább a szemembe mondja.

Ági rémült arcot vág, majd átölel. Egyelőre ő sem tud mit mondani. És én sem. Nem tudom, mit kéne gondolnom. Vagy éreznem.

Elment a kisbabám. Meghalt. Még nem is élt!!

Szörnyen érzem magam, amiért hagytam, hogy ez megtörténjen. Csalódott vagyok, és gyenge. Hozzászoktam és elfogadtam a tudatot, hogy egy új lény növekedik bennem. Egy élet. Amit óvhattam volna. Tommy-val. Úgy érzem magam, mintha kitépte volna valaki a szívem… Viszont, egy másik énem azt érzi, egyáltalán nem baj, hogy így történtek a dolgok. Ez szerencse, akármilyen szívtelennek is tűnik, hogy így gondoljam.

Nem kell tizenöt évesen felnőnöm, gyereket nevelnem. Nem szakad mindez a nyakamba. Így Ágiéba sem. Az egy dolog lenne, hogy Tommy-t és magam leterheljem egy gyermekkel és a vele járó gondokkal. De a testvérem semmiről nem tehet és őt ezért nincs is jogom stresszelni… de miután az ikertesóm, és szeret, segítene felnevelni a babánk… ami már nincs.

Hirtelen elsírom magam. A picsába az egésszel!

38. fejezet - Átkozott lépcső

December másodika van, szombat. Már tíz óra múlt és én csak most kelek. Örülök, hogy már ledolgoztuk az összes közmunkát. Anita még jobban örül, bár nem azért, mert nem kell hétvégénként közmunkára járnunk, sokkal inkább azért, mert így több időt tölthet Tommy Joe-val.

Lassan kezdem újra elhinni, hogy Tommy jó ember, és rábízhatom Anitát. Csak miután teherbe ejtette őt, legszívesebben tökön rúgtam volna. Azt hiszem, természetes ez a reakció, a részemről. Ja, és azt hozzáteszem, nem csináltam Tommy-val semmit. Sőt, még kedves is voltam és vagyok is vele! Pedig, ha én valakit a pokolba kívánok, megnehezítem az életét elég durván… Hát igen, van egy sátáni oldalam is. Muhaha. Na jó, kezd rám törni a röhögő görcs pusztán a gondolataimtól…

Felkelek. Nénikém keresztnevét kiáltom, hátha ő tudja, hova tűnt el a köntösöm. Egy hangot sem hallok, amely válaszolna rettentően fontos kérdésemre. Végül Joshua fut fel a szobámba, kezében a köntösömmel.

-         Jaj, köszönöm! – Anyudék merre járnak?

-         Elfelejtetted?

-         El. – vágom rá gondolkodás nélkül – De mit?

-         Vásárlókörúton vannak. Csak holnap jönnek haza. Stella nagyi és Jim papa házában alszanak.

-         Én erről miért nem tudtam? – lepődök meg.

-         Gondolom, nem figyeltél. Ezen az egy hétvégén megveszik az ország legcsúcsabb ajándékait!! – folytatja lelkesen Josh – Imádom a karácsonyt! – üvölti és kifut a szobából.

Milyen kis szeleburdi kölyök. Olyan mintha megmaradt volna egy tízéves szintjén, pedig már végez az általános suliban. Talán túl sok rajzfilmet nézett.

Felveszem bársonyosan puha köntösöm és legaloppolok a lépcsőn. Csinálok egy kávét, amitől rögtön éberebbnek érzem magam. Egy ropogós alma társaságában térek vissza hálószobámba. Miután megeszem a gyümölcsöt, olvasni kezdek, és egészen ebédig ki se dugom az orrom. Egy óra környékén döntünk úgy, hogy eszünk. Szólok Anitának, hogy ő is jöjjön. Azt válaszolja, egy perc és lejön.

Josh-sal a konyhában állunk. Szedünk ki kaját három tányérba, majd ő valamiért elemeli a mikró fedőburáját. A nélkül nem akarom betenni az ételt. Ha valamit a mikróban melegítek fel, mindig letakarom azzal a fedővel. Hiszen azért adták, hogy használjuk!

Joshua az emeletre fut a félgömb alakú műanyaggal. Kiáltozok neki, hogy álljon meg, de természetesen nem hallgat rám… Úgy döntök, lemegyek és megvárom, amíg lefut, majd a lépcső alján elfogom.

Ekkor Anita lép ki a fürdőből és épp letipegne a lépcsőn, mikor Josh véletlenül megcsúszik mögötte. És ellöki. Ikerpárom eltaknyol a lépcsőn, ami vicces is lehetne… ha nem lenne várandós.

37. fejezet - December első napja

December első napja van. Kezd hideg lenni, bár így is sokkal melegebb van, min Magyarországon lenne. Mindenesetre, inkább melegebben öltözöm. A baba miatt. Már a második hónapban vagyok. Felszedtem egy-két kilót, amiért össze-vissza eszem, bár én próbálok minél egészségesebben étkezni. Továbbra is csak Tommy és a testvérem tudja, hogy terhes vagyok. A hasamon még nem látszik, csak az a kis súlyfelesleg, amit felszedtem. Ha pedig látszana is a baba, még egy kis ideig mondhatom, hogy meghíztam.

-         Tessék kicsim, itt a forró csokid! – nyújtja át a forró bögrét Tommy.

-         Köszönöm. – felelem halkan. A meleg, csokis édesség gőzölög, így asztalomra teszem. Inkább hagyom hűlni.

-         Jól vagytok amúgy? Sajnálom, hogy a munkám miatt nem lehetek veled annyit. A Ravi Dhar-nak egyre gyakrabban vannak koncertjei.

-         Persze, ne aggódj. És ennek csak örülni szabad! – mosolygok rá.

-         Ági hol van?

-         A nappaliban. Josh-sal. Ha jól tudom, társasoznak. Amúgy… - meredek a távolba. – Már vagy egy hónapja meg szeretnék beszélni veled valamit. Csak nem tudom, a baba miatt elmaradt.

-         Az Ágis vitát? – találgat.

-         Jaj, te így emlékszel? – olvadozok. Aw. Majd visszatérek komoly hangomra. – Igen, azt.

-         Nézd, sajnálom. Csak már úgy vágytam egy nő társaságára és…

-         N keress kifogásokat!

-         Ne haragudj… - hajtja le a fejét, majd hatalmas, boci szemekkel néz fel rám. Ettől persze, rögtön elkezdek nevetni, és viccből, finoman meglököm Tommy-t.

-         Hát… ha nagyon megbántad, de tényleg, akkor megbocsátok.

-         Tényleg! – mondja és egy puszit nyom az arcomra.

Aznap Tommy este nyolc körül megy haza. Épp, mielőtt Katáék hazaérnének újabb, nagy bevásárló-körükről. Imádnak vásárolni. Főleg a házat dekorálják. Szabadidejük nagy részét az IKEA-ban töltik. És hogy miért fontos, hogy Tommy még előttük elhúzzon innen? Mert arról sem tudnak, hogy járok vele. Nem is hagynák, hiszen ő az apám is lehetne. Szóval egy titkos kapcsolatom van vele. Ez nem bánom, mert így mindig izgibb és szexibb. Persze, ha már a harmadik hónapban leszek, rendesen látszani fog a hasam és megkérdezik majd, kitől van a gyerek… Akkor már nem maradhat titokban a mi kis románcunk sem. De az még messze van.

Kellemes volt ez a délután. Kettesben a férfival, akit szeretek, és akivel egyre jobban összemelegedünk… Nagyon szeretem őt.

36. fejezet - Sors

Vagy képzelődöm, vagy a testvérem tényleg két csíkot pisilt rá erre a tesztre.

-         Mutasd a tiéd! – mondom, és Anita átnyújtja a nála levő tesztet.

Lét csík. Pozitív.

Ezt nem tudom elhinni.

-         Anita, mit fogsz most csinálni? – kérdem, nagyokat nyelve.

-         Abortusz. Nincs más választásom. Csak tizenöt vagyok.

-         De… Ki akarsz oltani egy életet? Tényleg ezt akarod?

-         Nincs. Más. Választásom. – nyomatékosítja – De ezt még megbeszélem Tommy-val is. Oké? – és itt már Tommy-ra néz.

-         Persze, kicsim – feleli Tommy.

Kicsimnek hívja a tesóm. Ezt nem gondolta komolyan! Még előttem merészeli kicsimnek szólítani a testvérem… akit teherbe ejtett. Leszarom, ha egy híresség, mindjárt leütöm!! Na jó, most ezt lenyelem, és nem csinálok műsort. Nem csapok felhajtást, Anitának van így is épp elég baja… Bár egy kisbaba áldás. Nem? Most nem.

-         Anita – kezdem -, emlékszel, mikor a Juno-t néztük? Tudod, a filmet, ami egy terhes tinédzserről szól. Ő örökbe adta a babát. Tehetnéd te is azt.

-         Nem hiszem, hogy menne. És azt sem akarom, hogy az egész suli rólam beszéljen… Ha az abortusz mellett döntök, nem fog látszódni a hasam.

-         Másfél hónapig nem látszódik! – vágok közbe.

-         Na és utána? Ági, ne butáskodj.

-         De… Nem csinálhatod ezt. Az a baba okkal van ott… Ez a sorsod. Hogy megszüld.

-         Ne mondd ezt! – válaszolja és sírva fakad. Ez biztos a hormonok miatt van – Kérlek, hadd döntsem el egyedül…

Ekkor egy nő nyit be a mosdóba. Már egészen megfeledkeztem arról, hogy hol is vagyunk. Egy kajálda mosdójában.

A nő megpillantja a terhességi teszteket a kezünkben, majd Tommy-ra mereszti a szemeit. Lehet, azért néz így, mert felismerte Tommy-t. vagy nyilván összerakott valami teóriát a fejében, arról, hogy mindketten terhesek vagyunk… hiszen két teszt van. Két lány… Mindegy.

A nő bemegy az egyik fülkébe, így halkan azt mondom:

-         Inkább otthon beszéljük ez meg…

Tommy hazavitt minket. Anita köszönés nélkül rohant fel az emeletre. Tommy Joe szaladt utána. Én beléptem a konyhába, hátha van itt valaki. De üres a ház. Ez megmagyarázza, miért volt zárva az ajtó. Most jobb, ha lent maradok, Anitáék biztos, inkább kettesben beszélnék meg ezt a fontos témát… Azzal, hogy egyedül maradok, belemélyülök minden gondolatomba. Vagyis inkább az érzéseimbe.

Próbálok nem a testvéremre gondolni. Adam-re gondolok. Szörnyen hiányzik. Felállok a székről és a CD-tartóhoz lépek. Előveszem a For Your Entertainment-et és berakom a lejátszóba. Azonnal magával ragad az első dal.

Felidézi bennem, amikor kicsi voltam. Anyával együtt énekeltük ezt a dalt. A Music Again-t. de mindig. A második számról apa jut eszembe. Egyszer együtt mentünk valahova kocsival. Ő mindig is jól vezetett, mégis eltévedtünk. Ez az album szólt, a For Your Entertainment. Aztán a CD valahogy beakadt, és csak ezt a dalt játszotta. Újra és újra.

Az elkövetkező összes dalról eszembe jut valami emlék, valami rövid sztori. Önkéntelenül is könnyezni kezdek. Épp a lemez végére érek, mikor Tommy és Anita betoppannak a konyhába.

-         Ági… megtartom.

-         Mármint mégis megszülöd? – mosolyodok el. – Aztán örökbe adod?

-         Nem. Megszülöm és megtartom.

Mi van? Ezt beszélték meg? Másfél óra alatt erre a döntésre jutottak. Hát én lehidalok.

35. fejezet - Árulkodó jelek

Ági rámutatott a jelekre. Reggeli rosszullét, hányás, és most az, hogy összevissza akarok enni. Kérek padlizsánt is! Bassza meg, nem lehetek terhes!

De. Pedig az vagyok. Nem! Nem lehetek az. Gondolkodjunk csak ép ésszel… vagy úgy, mintha lenne ép eszem. Akkor lett volna, mikor szexeltem Tommy-val! Ki az a hülye, aki óvszer nélkül szeretkezik? Persze, hogy én. Nem szabad bepánikolnom, az árthat a babának. Hogy mire gondolok? Ez már az anyai ösztön! Neee!

-         Anita… - kezd bele Ági – Ugye nem vagy… - a mondatot azonban nem képes befejezni.

-         Lehet. – válaszolom, majd nagyot nyelek.

-         Tommy – mondja testvérem, miközben a tekintete a távolba mered -, vegyél két terhességi tesztet! – parancsol rá.

-         Miért kettőt? – kérdez vissza – Nem elég egy?!

-         Ne kérdezősködj, csak menj már! – üvölti le szegény srácot. Tommy gyorsan nyom egy puszit a homlokomra, majd elsiet.

-         Minek kell kettő? – kérdezem.

-         Mert ezek a tesztek nem biztosak. Ha mindkettő pozitív lesz, tuti, hogy terhes vagy.

-         Kérlek, ne mondd ezt! – felelem – Nem akarok az lenni.

-         Késő bánat. – mondja egy csepp együttérzés nélkül – Mikor…?

-         Mit mikor?

-         Tudod te azt! – mintha ikerpárom most egy teljesen új arcát mutatná fel nekem. Ő mindig szelíd volt és optimista. Most olyan, mint egy gép, könyörületet nem tűr. Bár megértem, miért viselkedik így hirtelen. Félt. Aggódik. És ugyanakkor dühös is rám, amiért ilyen felelőtlen voltam…

-         A szállodában… - hajtom le a fejem.

-         Istenem… Olyan hülye vagy. – jelenti ki.

-         Kérlek, ne haragudj rám! Vállalom az abortuszt!

-         Egyelőre ne mondj semmit, még az se biztos, hogy van baba…

Nem sokkal később, Tommy visszatér a boltból, a kezében két terhességi teszttel. Ági azt mondja, ezek a tesztek jó minőségűek, megbízhatóak. Fogalmam sincs, honnan ért ilyen sokat ehhez a témához, de jelenleg nem is érdekel.

Bementünk ikremmel a Mc Donalds mosdójába. Magamra zártam az egyik fülke ajtaját és rápisiltem mind a két tesztre. Fuj, hogy ez mennyire undorító…

Kinyitottam az ajtót, majd a teszteket a csap szélére tettem.

-         Három perc? – kérdem Ágitól, miközben kezet mosok.

-         Igen.

Az a három perc egy évszázadnak tűnik. Ági karóráján a másodpercmutató mintha már ezerszer kattant volna, de a három perc még mindig nem telt le. De ekkor ezt mondja testvérem:

-         Letelt a három perc. – a tesztekért nyúlunk, Ági az egyikért, én a másikért.

Egyszerre mondjuk ki az eredményt:

-         Pozitív.

34. fejezet - Ugye nem?

-         Szia Tommy! – köszöntötte Anita Tommy-t, majd egy puszit nyomott az arcára.

-         Helló csajok! Mehetünk?

-         Igen – válaszoltam és már ki is nyitottam a kocsiajtót.

Beszálltunk, kétpercnyi kocsikázás után, pedig már a Mc Donalds bejáratánál álltunk. Tommy udvariasan előre engedett minket. Miután rendeltünk, megígérte, hogy fizeti az enyémet is. Milyen kedves.

Miután megettük a gyorskaját, kisétáltunk a kajálda teraszára. Itt van az a mini játszótér, amit régen én is imádtam. Sárga a csúszdája, zöld léceken kell felmászni, és legalul ott az a piros műanyagtömb, ami tele van apró, színes labdákkal. Amikor hat meg hét évesek voltunk, mindig azokkal a labdákkal gyilkolásztuk egymást. Anita megpróbált a labdatengerbe ’’fojtani”. Haha. Nálam meg mindig volt egy vízi pisztoly – természetesen tele töltve – és azzal lelocsoltam ikerpárom. Így persze a labdák is vizesek lettek, nem csak mi. És csúsztak. Akárhányszor egy Mc Donaldsnál jártunk, ott volt ez a miniatűr, egybeépített játszótér, és mindig mi uraltuk. Hm, régi szép emlékek…

Belemélyedtem a gondolataimba, mert ahogy hirtelen magam mellé pillantottam, Anita és Tommy már nem voltak ott.

Hát hova mentek ezek? Talán a mosdóba.

Ahogy beléptem a mellékhelyiségbe, öklendezést hallottam. A hang irányába indultam, majd megpillantottam Tommy Joe-t, ahogy a testvérem haját fogja… aki épp hány.

-         Anita, jól vagy?! – kérdezem ijedten.

-         Baszki. Nem látod, hogy hányok?! – fakad ki, és visszafordul a vécékagyló felé.

-         Na jó… Én kint megvárlak titeket.

Kimentem a friss levegőre. Remélem, Anita hamarosan jobban lesz. Nekem is minden betegség a gyomromra megy, és mindig hányok. Rohadt szar.

Percekkel később Anita holtsápadtan, kitámolyog a Mc Donalds bejárata elé. Tommy a vállánál fogja.

-         Minden oké? – mondom.

-         Aha, már jobban vagyok. – feleli ikrem – Mondtam, hogy szarul vagyok… Hát most kijött minden.

-         Vegyek vizet? – kérdi tőle Tommy.

-         Az jó lenne, köszi.

Megitattuk Anitát, pár percre rá, pedig mintha kicsattanna az egészségtől. Egyáltalán nem tűnik betegnek.

-         Hú! Totál jól vagyok! Vattacukrot akarok! Nem is, inkább bacont! Karalábét! Gumicukrot! Sós perecet! – sorolja.

-         Mi van, Anita? Terhes vagy? – nevetem el magam.

Ezek a jelek… mintha a terhességre utalnának. Haha. Ugyan már… a véletlen műve, hogy Anita betegségének tünetei – például a hányás – megegyeznek a terhesség jeleivel. Ugye?! Pfff, ő nem lehet terhes… Nem!

Ahogy viccből rákérdezek a terhességre, Anita újra elsápad, Tommy-val összenéznek. Ugye nem…?