34. fejezet - Ugye nem?

-         Szia Tommy! – köszöntötte Anita Tommy-t, majd egy puszit nyomott az arcára.

-         Helló csajok! Mehetünk?

-         Igen – válaszoltam és már ki is nyitottam a kocsiajtót.

Beszálltunk, kétpercnyi kocsikázás után, pedig már a Mc Donalds bejáratánál álltunk. Tommy udvariasan előre engedett minket. Miután rendeltünk, megígérte, hogy fizeti az enyémet is. Milyen kedves.

Miután megettük a gyorskaját, kisétáltunk a kajálda teraszára. Itt van az a mini játszótér, amit régen én is imádtam. Sárga a csúszdája, zöld léceken kell felmászni, és legalul ott az a piros műanyagtömb, ami tele van apró, színes labdákkal. Amikor hat meg hét évesek voltunk, mindig azokkal a labdákkal gyilkolásztuk egymást. Anita megpróbált a labdatengerbe ’’fojtani”. Haha. Nálam meg mindig volt egy vízi pisztoly – természetesen tele töltve – és azzal lelocsoltam ikerpárom. Így persze a labdák is vizesek lettek, nem csak mi. És csúsztak. Akárhányszor egy Mc Donaldsnál jártunk, ott volt ez a miniatűr, egybeépített játszótér, és mindig mi uraltuk. Hm, régi szép emlékek…

Belemélyedtem a gondolataimba, mert ahogy hirtelen magam mellé pillantottam, Anita és Tommy már nem voltak ott.

Hát hova mentek ezek? Talán a mosdóba.

Ahogy beléptem a mellékhelyiségbe, öklendezést hallottam. A hang irányába indultam, majd megpillantottam Tommy Joe-t, ahogy a testvérem haját fogja… aki épp hány.

-         Anita, jól vagy?! – kérdezem ijedten.

-         Baszki. Nem látod, hogy hányok?! – fakad ki, és visszafordul a vécékagyló felé.

-         Na jó… Én kint megvárlak titeket.

Kimentem a friss levegőre. Remélem, Anita hamarosan jobban lesz. Nekem is minden betegség a gyomromra megy, és mindig hányok. Rohadt szar.

Percekkel később Anita holtsápadtan, kitámolyog a Mc Donalds bejárata elé. Tommy a vállánál fogja.

-         Minden oké? – mondom.

-         Aha, már jobban vagyok. – feleli ikrem – Mondtam, hogy szarul vagyok… Hát most kijött minden.

-         Vegyek vizet? – kérdi tőle Tommy.

-         Az jó lenne, köszi.

Megitattuk Anitát, pár percre rá, pedig mintha kicsattanna az egészségtől. Egyáltalán nem tűnik betegnek.

-         Hú! Totál jól vagyok! Vattacukrot akarok! Nem is, inkább bacont! Karalábét! Gumicukrot! Sós perecet! – sorolja.

-         Mi van, Anita? Terhes vagy? – nevetem el magam.

Ezek a jelek… mintha a terhességre utalnának. Haha. Ugyan már… a véletlen műve, hogy Anita betegségének tünetei – például a hányás – megegyeznek a terhesség jeleivel. Ugye?! Pfff, ő nem lehet terhes… Nem!

Ahogy viccből rákérdezek a terhességre, Anita újra elsápad, Tommy-val összenéznek. Ugye nem…?