20. fejezet - Érkezés

Ajkaimat Adam szájára szorítom és igazából, csak akkor jövök rá, mit csinálunk, mikor Anita és Tommy odalépnek hozzánk. Zavaromban eltolom magamtól Ad-et. Rögtön a földre meredek, nem merek tesóm szemeibe nézni. Egy pillanattal később azonban mégis felkapom a fejem. Látom, Anita a magasba emeli jobb tenyerét, ami felénk közeledik. Már várom is a hatalmas pofont a felelőtlen viselkedésemért, de a pofon nem az én arcomon csattan.

Hanem Adam-én.

-         Adam, hogy mertél rámozdulni az ikertesómra?! – kapta fel a vizet testvérpárom.

Nem nagyon értem, miért mondja ezt. Mindketten tudjuk, hogy a hőstette óta bele vagyok zúgva Adam-be. Adam se hülye, még részegen is tudja, én mozdultam rá, nem pedig fordítva. Az egyetlen ember, aki semmit sem sejt, az Tommy. Áh, már értem Anita gondolatmenetét. Ha együttműködöm a testvéremmel, ő még beveheti, hogy Adam kezdeményezett. És így talán nem fognak ribancnak tartani. Adam meg elfelejti az egészet, vagy legalábbis a részleteket. Reméljük.

-         Adam, ott van neked Sauli! Hiszen utána megyünk el egészen Finnországig! Hogy csókolhattál meg? – színészkedem.

Felkapom a dzsekim, és négy székkel arrébb ülök. Jobb lábam a bal térdemre hajtom, karjaimat összefonom. Ezek a magabiztosság jelei, úgy tudom. Bár én nagyon nem vagyok az.

Hallom, ahogy Adam hebeg, hogy én hajtottam oda a fejem, ő csak hagyta magát. Hé, Adam Lambert adta életem első csókját. Szarul kéne éreznem magam, de ezek után nem megy. Hát nem ez minden Glambert álma?

Tommy Ad mellé ül és megitat vele legalább fél liter vizet. Közben Anitám mellém ül és a fülembe súgja:

-         Te megőrültél. Most megúsztuk, de mi lesz ha legközelebb más kap rajta? Vagy ha Adam józan lesz? Akkor nem kenhetjük az alkoholra. Tudod mit? Ne is legyen legközelebb!

Érthető. Igenis. Engedelmeskednem kell. Nem az ikrem miatt, hanem magamért.

-         Na és…? Milyen volt Tommy-val? – érdeklődöm, hogy javítsak a helyzetemen, hogy tereljem a témát és kíváncsiságból is.

Anita elmondott mindent, az összes részlettel, bár igazából nem történt sok öt per alatt… Illetve de.

Az a kisebb szerelmi vallomás Tommy felől.

-         Szóval hogyan tovább? – kérdeztem.

-         Még nem tudom. Először érjünk ki Helsinkibe. Aztán majd meglátjuk. Nem hiszem, hogy jót tennék Tommy imidzsének. – én ilyenre nem is gondoltam. Hogy bármikor felbukkanhat egy paparazzo és lekaphat minket Ad-del. Hogy ezzel szörnyű botrányt kavarnék körülötte. Szörnyen önző vagyok.

Végül átbeszéltünk mindent Anitával. El is telt az a négy óra és már a repülőgépen ültünk. Elaludtam.

Nagyon fáradt lehettem, mert mire felébredtem, már Európában jártunk. Végig aludtam a hosszú utat és már láttam is a finn repülőtér fényeit, hatalmas csarnokát.

Megérkeztünk.