Az egyik percben még Tommy,
Adam és Ági társaságában várakoztam, ültem az ágyon, és nagyokat pislogtam… a
következőben meg már máshol voltam.
Egy fehér szobában ültem,
egy fehér széken, fehér pizsamában. Szőke hajam féloldalt a szemembe lóg. A
plafon közepén lévő lámpa fénye halványan pislákol. Az arcommal szemben egy
kamera áll. Egy férfi jön be a terembe.
-
Tudod, hol van
Sauli Koskinen?
-
Nem – mondom
nyugodtan.
-
Biztos tudod,
áruld el! – faggat tovább a férfi.
-
Nem tudom,
tényleg nem.
-
Anitaaa, lassan
el kéne kezdened igazat mondani.
Ekkor a férfi felállt és a
kezembe nyomott egy csomó színes bogyót. Drogokat.
-
Kör!!!! –
kiáltok fel.
-
Igen, azt nézünk.
– feleli Adam – Ezek szerint felébredtél.
-
Feeel… - fújom
ki a levegőt. Ezt csak álmodtam.
A ruhámra néztem, nem egy
fehér pizsi van rajtam. És a szálloda ágyán fekszem. Nyilván elbóbiskoltam…
Reggel hat óra van.
Adam, Tommy és a tesóm a
kedvenc filmem, A Kört nézik. Szeretem a horrorokat.
Nyilván ezért volt ilyen
álmom… A filmben faggatják ki így Samarát. Viszont azt nem értem, miért kellett
lenyelnem a drogokat. Ez biztos valami jel.
-
Mit álmodtál? –
kérdezi meg közben Ági.
-
Majd elmondom
útközben. Most viszont mennünk kell. Talán… - és itt abbahagytam a mondatot.
Azt akartam mondani: talán tudom, hol van Sauli.
Az hiszem, az álom arra
utalt, hogy Sauli bedrogozott. És nyilván már a rendőrségen is van emiatt. Ha a
pia hatása miatt olyan őrültté válik, hogy lecsukják, mit tenne vele a drog?!
De nem akarok róla rosszat feltételezni, csak félek, bele fog őrülni az apja
elvesztésébe. És a legtöbben ilyenkor a drogokhoz nyúlnak.
Tehát félbehagytam azt az
átkozott mondatot. Nem akarnám megbántani Adam-et. Mégis csak az élete
értelméről van szó.
-
Talán? –
kérdezett vissza ikerpárom.
-
Talán
visszament a kórházba! – ugrik be a mentőötlet.
-
De még nem is
lehet látogatni…
-
Attól még ott
lehet! – csattantam fel.
-
Ahogy gondolod…
- hagyta rám Ági a dolgot. De végül újból felszólalt és így egy kisebb
veszekedésbe csúsztunk át. Ami eltartott majd’ két óráig.
Nyolctól van látogatási
idő. Mire odaértünk a kórházhoz, 8:10 volt.
Beléptünk Sauli apjának
kórtermébe. Sehol senki. Totál üres a szoba. Mi van?!
Ági ekkor kitekintett a
folyosóra pont akkor jött egy nővérke.
-
Nővér! – szólt
utána – Nem tudja, hol van a 113-as szoba betege?!
-
Oh, Koskinen…
Bár ez nem kérdés volt,
ikrem rábólintott, hogy igen, ő.
-
Sajnálom, de ma
reggel elhunyt. – a betegápoló lehajtotta a fejét és tovább ment.
Sajnos tisztán értettem
szavait. Áginak nem kellett megismételnie magát.
Mr. Koskinen meghalt. És
nincs itt Sauli. Talán most rögtön beigazolódik, amit álmomban láttam, és épp
mérgezi magát.
Hát akkor folytatódjon a
fogyócska!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése