Ma Helsinki északi részét
kutatjuk át. Fogalmam sincs, az az idióta milyen messzire juthatott el. Ági
nagyon parázik miatta. Adam meg pláne.
Már dél lehet, mert nagyon
hangosan korog a hasam. Gondolom, nem soká tartunk is egy rövid pihenőt, hogy
megebédeljünk. Legalább három órája megállás nélkül keresünk.
-
Tudom, nincs
sok esély rá, de térjünk be ebbe a kis utcába! – vetem fel az ötletet.
-
Egyedül ne
menj! – szól rám Tommy – Majd én megyek elöl! – hát nem édes?
Adam és ikerpárom is felénk
veszik az irányt, követnek minket. Egy sikátorhoz hasonlít ez a hely. Sötét és
tele van szeméttel. Az egyik pillanatban csak a patkányok halk cincogását
hallom, a másikban már egy éles sikítást.
-
Áááááh! –
hagyja el a fülsüketítő hang Ági száját.
-
Mi az?! –
fordulunk a zaj irányába mindhárman.
-
Itt van!! –
kiabálja.
Nem láttam el odáig, mert
egy óriási szemetes pont kitakarta a testvéremet megrémisztő látványt.
Odafutottam.
Sauli az.
Megtaláltuk.
-
Sauli!! –
üvöltjük Ad-del és Tommy-val.
Már magunkhoz szorítanánk –
nem számít, hogy egy koszos és büdös kuka mellett ül a földön az izzadt
ruhájában -, mikor észrevesszük, valami nincs rendben vele. Nem az, ahogyan
kinéz. Borostás, már-már apróbb szakállt növesztett… De ez nem lényeg. Szörnyű
az állapota. Alig vesz levegőt, a szája nyálas és mintha hányt is volna. De nem
kaját, hanem vért!
-
Mi a faszra
vártok?! Hívjátok már a mentőt!! – ordítja Adam.
Tommy felhívja őket, azt
mondják, 3-4 perc és ideérnek.
-
Édesem, ugye
jól vagy? Mondd, hogy jól vagy!! Mondd! – üvölti Ad hisztérikusan.
Sauli válasza egy halk
nyöszörgés. Adam magához öleli, majd óvatosan felemeli. Közben a mentősök is
kiérnek, Sauli-t hordágyra teszik. Adam vele tart.
A legközelebbi kórház a
Jephensen klinika. Tommy taxit hív, tíz perc alatt odaérünk. A szemem
hozzászokott a sötétséghez, az óriás háztömbök közötti fényhiányos sikátor
miatt, így a napfényben fürdő utca képe szörnyen szúrja. Hunyorgok. Tommy
egyből észreveszi, és nevetni kezd. Ágira pillantok, aki nagyon elkeseredettnek
és ijedtnek tűnik. Láthatóan nem viseli jól, hogy Tommy Joe egy ilyen
helyzetben így röhög. Belebökök Tommy-ba.
- Mi van?! – kérdezi felháborodva.
-
Fizesd ki a taxist! – vágom hozzá. Bár a bökés célja az lett volna, hogy
befejezze a nevetést, pont kapóra jött a fizetős duma.
Kifizette.
Kiszálltunk, befutottunk az
óriási épületbe. Hatalmas, gömb alakú váróba léptünk be. Adam az üdítőautomata
mellé telepedett le. Oh, hogy ilyen szaros üdítőautomata mindenhova kell! Bár,
most, hogy ránézek, szomjas is lettem…
-
Na mit mondtak,
Ad? – teszi fel a kérdést Tommyka.
-
Semmit. Most
mérik fel az állapotát, kapja az infúziót…
-
Nem mondtak
semmit arról, hogy mikorra tudható meg az állapota? – mondja Ági.
-
Nem!! – tör ki
Adam. Basszus, már megint pont a tesóm bántja? Már elég egy csúnya pillantást
rávetnem, ő tudja, hogy átlépte a határt. Azért két hónapja még nem gondoltam
volna, hogy valaha is elégedetlen leszek a nagy Adam Lambert-tel. Vagy hogy egy
pisis tizenöt évesként ráparancsolok majd… - Ne haragudj… - teszi hozzá.
Ági fájó pillantást vet rá,
aztán elfordítja a fejét. A fali óra felé, ami amúgy hatalmas.
Elkezdünk várakozni…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése