-
Doktor úr,
mondja, mi van vele! – mondja Adam.
-
Kimostuk a
gyomrát, de nem csak szájon át vett be drogokat…
-
Hogy mi?! –
hökken meg Ad – Drogokat?!
-
Igen. Használt
tűt is. A legtöbb mennyiséget depresszánsokból találtuk.
Adam-nek tátva maradt a szája.
Ahogyan nekem is. Körbenéztem, Anitának és Tommy-nak is. Mi van?!
-
Na és jobban
van? – szólal meg Tommy Joe komoly hangon.
-
Igen. Viszont
attól tartok, drogfüggő lett.
-
Ilyen rövid idő
alatt?! – hüledezek – Csak három nap!
-
Sajnos, a
legfrissebb kutatások és vizsgálatok azt mutatják, hamarabb drogfüggővé lehet
válni, mint ahogy azt régen hittük. Abban a három napban nagyon aktívan
fogyasztotta őket. És nagyon sokfélét!! Ez is csak ront a helyzeten. Ha valaki
minimum 48 órán át intenzívan fogyaszt drogokat, függővé válhat. Szerencse,
hogy csak három nap volt, könnyen belehalhatott volna!
Ad-nek könnyek szöknek a
szemébe.
-
Most alszik? –
kérdezte lehajtott fejjel.
-
Igen, még tart
az altató hatása. Ha megbocsátanak, nekem most dolgom van… - feleli a doki, és
távozik.
Sauli szobájának ajtójánál
állunk. Adam elkezd sírni, a földre rogy. Ugyanez volt, mikor meghalt Sauli
apja. Ad összeroppant és szörnyű volt úgy látni. Most is szörnyű. Megértem,
hogy nem tud ezért haragudni a szerelmére. Nyilván azért használt kábítószert,
mert elhunyt az édesapja… És így, Anita teóriája a drogokról csak
beigazolódott. Sajnos.
-
Adam, ha
felébred, beszélsz vele, jó? – kérdeztem vigasztalásképpen.
-
Jó… - szipogja.
Úgy két óra pátyolgatás
után megnyugodott Adam. Összeszedte magát.
-
Bemegyünk? –
vetette fel az énekes.
-
Be. – vágta rá
Anita, majd óvatosan belökte Adam-et az ajtón.
Sauli épp akkor ébredezett.
Adam odaszaladt hozzá és finoman megcsókolta.
-
Annyira
aggódtunk érted, kicsim!! – mondja egy kis örömmel és egy kis szomorúsággal a hangjában.
-
Ne haragudj,
édes. Szeretlek! – válaszolja Sauli. Nehézkesen, de felül az ágyban.
-
Én is téged!
Nagyon megijedtünk ám. El tudod mesélni, hogy kezdődött az egész?
-
Azt hiszem,
rémlik valami, de vannak filmszakadások a memóriámban. És tényleg sajnálom.
Irtó nagy barom vagyok.
Adam a fejét rázza.
-
Aznap, mikor
sétálni indultam, végig gondoltam mindent. Nem csak apával vagy a családommal
kapcsolatban. Az egész életemmel. Szörnyen keveset lógtam az elmúlt tíz évben a
szüleimmel, testvéreimmel. Mintha egy különleges emlékem se lenne. Egy
különleges nap a memóriámban, egy se. Nem volt még álmom se, hogy teljesítsem…
Van így értelme élni? Annyira szomorú lettem a gondolattól, hogy befordultam
egy kis, poros utcácskába, sírni. Nem akartam, hogy minden szembejövő ember
sírva lásson… a nagy részüket ismerem! Na, abban az átkozott utcában jött velem
szembe egy fura alak. Megkínált valami színes bogyóval, én meg azt mondtam:
miért ne? Bevettem és először nagyon bejött, amit éreztem. Aztán pár perc
elteltével újra depis lettem és lelassult minden. Végül csak annyi rémlik, hogy
rohantam a bankba, hogy a bankkártyámról kivegyem az összes pénzem kápéba…
Aztán ti találtatok rám. Olyan szánalmas vagyok.
-
Dehogy vagy az!
– szólal meg Anita.
Tudom, hogy ő igazából
szánalmasnak tartja az egészet, de ezt nem fogja Sauli arcába mondani. Én
viszont túl jól ismerem.
-
Szóval függővé
váltál… - jelentem ki monoton hangon.
-
Ha az orvosok
ezt mondták, biztosan… De nem szenvedek elvonási tünetekben. Azokat csak
érezném, nem? – mondja Sauli.
-
Lehet, most is
drogot csepegtetnek beléd. – szól közbe ikerpárom komoran.
-
Marad a rehab.
– feleli Tommy.
A válasz mindannyinktól egy
sóhaj. Istenem…
-
Srácok, egyedül hagynátok picit Sauli-val? – nyögi ki Adam.
-
Ja, persze. – jön a válasz Anitától, aki kipaterol minket a kórteremből.
– Hagyjuk őket kettesben. – kacsint felém testvérkém. Majd megfogja Tommy Joe
kezét és elhúzza a mosdó felé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése