-
Ad, figyu,
tudom, eddig nem mondtuk, de… a mi szüleink meghaltak. – kezdem, majd Ágira
pillantok, aki arát kezeibe temeti – Idén nyáron történt az egész…
-
De… hogyan? –
vág közbe Adam – Baleset? Gyilkosság? Betegség?
-
Nem. – szólal
meg Ági – Rosszabb.
-
Csak nem a…
annak az Európa-háborúnak az áldozatai? – hüledezik.
-
De. – hajtom le
a fejem – Most már tudod az igazat. Kérlek, többet ne beszéljünk erről…
-
Ne haragudj.
Ági, sajnálom – mondja – Ági, kérlek, nézz ide!
Testvérpárom
a képernyőre mered, vörösek a szemei, a sminkje teljesen elkenődött.
-
Itt vagyok,
Adam. – válaszolja megtörten – Te bocsáss meg inkább, amiért ilyen láma vagyok.
Állandóan csak sírok…
-
Hülye vagy, nem
láma. Remélem, tudod, hogy szeretlek. – mosolyodik el – Most megyek, Sauli
nyöszörög, úgy tűnik, felébredt. Tényleg bocsássatok meg, majd… majd hívlak
titeket!
-
Mi is megyünk.
Szia! – felelem.
Kijelentkeztem.
-
Miért mondtad
el? – kérdezi ikrem.
-
Miért hazudtunk
eddig? Miért nem mondtuk el alapból…?
Persze,
a választ magamtól is tudom. Ági ki nem állhatja, ha sajnálják. Én is ugyanígy
vagyok ezzel. A választ meg sem várva mondom:
-
Én is utálom,
ha sajnálnak. Megértelek. De Ad-nek tudnia kellett már… - azzal belekortyoltam
a pohár vizembe.
-
Hogyhogy vizet
iszol? – mereszti rám szemeit ikerpárom.
-
Kicsit rosszul
vagyok… Túlélem.
-
Akkor biztos,
hogy megyünk közmunkára?
-
Aha. Muszáj. Na
gyerünk!
Feltápászkodtunk,
a gyomromban mintha liftezne a kaja. Basszus, ez de szar. Valami biztosan
megülte…
Kiértünk
a Stream utcába.
Vagy
azért, mert a kölyköket lefoglalja a suli (amit kétlek), vagy, mert egyre
hidegebb van, de alig van szemét az úton. A park szinte patyolat tiszta. Ha ez
így megy, talán elég lesz vasárnaponként kijönni.
-
Na, jobban
vagy?
-
Igen köszi –
felelem.
-
Biztos a friss
levegő miatt!
-
Biztos. De
akkor a miatt is lettem farkas éhes, ugye? – és a kezem a hasamra teszem.
-
Haha, Kata
adott egy kis pénzt, menjünk be a McDonalds-ba! – javasolja tesókám.
-
Hát jó.
Szerinted Tommy ráérne most? Elhívjam egyáltalán?
-
Igen! – és Ági
egy ügyes mozdulattal már ki is kapta a kezemből a telóm.
Tárcsázza
a számot és beleszól:
-
Szia Tommy! Ági
vagyok Anita telefonjáról. Lenne kedved eljönni velünk a Mc Donalds-ba? – aztán
ikrem öt percig csak aházott. Ennyit tudott csak hajtogatni.
Végül
letette a készüléket, és azt mondta, Tommyka ideér húsz percen belül.
Az a
húsz perc hamar eltelt, addig volt időm végiggondolni a veszekedésünket, ami a
kórház mosdójában történt…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése