A baleset utáni héten,
minden reggel szomorúan ébredtem. Hálát adtam Adam-nek, amiért megmentette
Anita és az én életem is. Egy ilyen hőstett után melyik lány ne szeretne bele?
Kata néném próbál
vigasztalni. Sütit süt, vesz nekünk új ruhákat, velünk együtt imádkozik. A
vallásos iskolának hála tudom, hogyan kell imádkozni. Ettől függetlenül,
továbbra sem szeretnék vallásos lenni.
Nem szabad bedepiznem, a
jegyeim szörnyűek. Túl sok a tanulnivaló. Hiába görnyedek a könyvek felett
órákon át, Ad jár a fejemben. Állandóan!
Kiderült, hogy a baleset okozójának
Jonathan Hogh a neve és a jogosítványát bevonták egy kerek évre. Remélem, más
büntetést is kiszabnak rá, mert ez így édes kevés. A tárgyalás még mindig
folyamatban van.
Az osztály hallott a
balesetről, hisz’ Adam világhírű. Jó, hogy a saját hazájában a tévékbe kerül.
Nyilván más országokban is elterjedt már a hír. A rajongók biztosan sírnak.
Akárcsak én.
Adam kómában van. Azt
mondták, életben marad… De akkor keljen már fel! Nem bírom! A szülei, Neil és
Sauli rögtön a kórházba érkeztek. Gondolom, most is ott vannak. Majd mi is
elmegyünk, tanítás után.
Legalább megismerem a
családját. Bár Sauli-val már taliznunk kellett volna, nem? Hisz’ ő is közmunkát
kapott. Lehet, ő máshova, bár butaság lenne, ha így volna… Nem értem, de
mindegy is. Csak csöngessenek már ki!
Pénteken, hetedik órában
itt vagyok ezen az unalmas kémia órán. Egyáltalán ki az a hülye, aki hetedik
órába teszi a kémiát?!
Öt, négy, három, kettő,
egy. Csengőszó. Gyerekek, házi feladat… Kit izgat?
Anitámmal elmentünk
ebédelni, majd elsétáltunk a St. Avantgarde kórházba. Fel a lépcsőkön, a
második emeletre. Aztán jobbra a harmadik szoba Adam-é. Csak a baleset napján
voltunk itt, mégis tisztán emlékeztem mindenre. Beléptünk a kórterembe és Adam
ágyát körülvette a családja. Csak ültek és vártak. Várták, mikor ébred fel.
Sauli rám pillantott.
-
Um, sziasztok!
– mondta Sauli.
Istenem, édes a hangja. És
magasabb, mint gondoltam. Szürke sál, bőrkabát, koptatott farmer, bakancs.
Tökre ugyanúgy öltözködik, mint a fényképeken, ahol profi stylistok adják rá a
göncöket. Tudtam én, hogy nem kell neki stylist, alapból is divatbolond. Hah!
Úr isten, Sauli idesétál.
Idegesebb vagyok, mint mikor Ad-del találkoztunk. Biztos azért, mert egész
eddigi életemben arról álmodoztam, hogy egyszer megismerem és már fel is voltam
rá készülve. De Sauli-nak mi a francot mondjak?
-
Helló! –
vigyorgott Anita és belém bökött.
-
Sziaaaa… sztok.
– feleltem, hogy ne csak Sauli-t üdvözöljem. Közben felálltak a többiek is.
Leila nyilván látta, hogy meg vagyok szeppenve, így közelebb lépett, Sauli-t
arrébb állítva.
-
Sziasztok
lányok! – mosolygott – Adam még mindig kómában van…
-
Látjuk… -
görbült le a szám.
-
Akkor mit
szeretnétek? – lépett közelebb Neil – Ja, egyébként Neil vagyok, Adam…
-
Öccse. – vágta
rá Anita.
-
Áh, híresebb
vagyok, mint gondoltam – nevetett fel Neil. Hátrább lépett és visszaült a
székére.
Ahogy Adam felé
pillantottam, láttam, hogy tele van mindenféle ajándékkal az ágya mellett levő
asztal. Biztos a rajongók hozták be.
-
Hát,
csatlakozzatok hozzánk és várjuk együtt! – lépett elő Eber is – Gondolom, nem
kell bemutatkoznom nektek.
-
Neeem… - húztam
el a szót mosolyogva. Erre mit lehet válaszolni? – Én Ági vagyok! – és azzal
kinyújtottam a kezem.
Eber megrázta a kezem és
felvett egy széles mosolyt. Adam a mosolyát egyértelműen az apjától örökölte.
-
Én, pedig Anita
vagyok! – mutatkozott be a tesóm. Sauli ekkor gyilkos pillantást vetett felénk,
amit én kaptam el. Talán Ad anyuja is látta azt a tekintetet, és ezért mondta a
következőt:
-
Nem kértek egy
kávét? Lent van egy büfé, na?
-
Én kérek! –
mondta egyszerre Neil és Eber. Apja-fia.
-
Sauli, te? –
kérdezte Leila. Nem mintha az előbb nem neki szánta volna a kérdést…
-
Nem, köszi. –
mosolygott Sauli egy pillanatra. Aztán megint mérgesen nézett rám. Biztos
összerakta a fejében a képet: miattunk ütötték el a szerelmét. Jaj. Ha a
helyében lennék, én is nagyon mérges lennék.
Majd Leila felénk
pillantott és mielőtt minket kérdezett volna, Anita rávágta:
-
Nem kérünk,
köszönjük.
A Lambert család kisétált a
szobából. Itt maradtunk Sauli-val… Extra jaj!
- Szóval i vagytok Adam
barátai. – Sauli végigmért minket – Sokat mesélt rólatok. Amíg kómába nem
esett…
- Sajnálom! – törtem meg -
Az egész az én hibám! Ne haragudj, Sauli!
Majd Sauli hirtelen kedves,
mosolygós arckifejezést vett fel. És átölelt. Most mi van?!
-
Semmi baj… -
szorított magához Sauli. Egyre jobban összezavarodom. – Csak tudod, szeretem!
Tudom. Mi
is. – de Sauli olyan erősen magához húzott, hogy nem bírtam megszólalni. Így
nem mondtam semmit. Talán nem is volt baj, mert ekkor egy halk nyögés hallatszódott…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése