2. fejezet - Az első tanóra

A nap finoman sütött, hajam csillogott a fényben. Ez az első iskolanap. Talán nem lesz gáz, hiszen ezek a tanulók is csak most kerülnek először össze. Mindenki új lesz, nem csak mi. A nyelvvel nem hiszem, hogy bajok lesznek. Nyolc év angol tanulás után… Azért a biztonság kedvéért a szerencsepólóm vettem fel. Ez a póló egy a pár cuccom közül, melyeket meg tudtam menteni. Anitával próbáltunk a lehető legtöbb ruhát, fényképalbumot és értéket összeszedni. Csak egy kicsit gyorsan jött ez a háború dolog. És még az óta sem hevertük ki. Én legalábbis biztosan nem. De ahogy a testvérem ismerem, ő sem… Szóval a pólóm fehér és fekete felirat van rajta. Anitának meg fekete a felsője és fehér a felirat. Együtt csináltattuk őket a miskolci plázában. Ugyanaz a szöveg van mindkét darabon: ,,Take a trip and fall into the glitter”. A kedvenc sorunk az Aftermath-ből. Ez a dal volt a kedvencem a For Your Entertainment című albumról. Illetve, még most is ez, de csak arról a lemezről. Érthető, ugye? Ami Anitám illeti, neki a Voodoo az örök favorit. Igen, jó kis dal… De hát Adamtől melyik nem az?

Beléptünk a suli kapuján. Szép iskola, legalábbis így kívülről. Vöröses téglafal és szép, rendezett sövénnyel körbekerített udvar. Fapadok, és egy napóra. Milyen régimódi, ez tetszik. Várj! Ez mi? Egy templom?! Az iskolával egybe építve? És ezt a beiratkozásnál vajon miért nem vettem észre? Neee… Kati!!! – átkoztam gondolataimban a nénikém – Erről nem volt szó. Bár nem is tudom, milyen kis álomvilágban éltem. Mit hittem? Ez a család, vagyis az új családunk vallásos. Mi ateisták vagyunk. Voltunk. Persze, evidens volt, hogy vallásos suliba kerülünk a vallásos család révén. Na, ha hazaérünk, ezt megbeszéljük!

-         Hey, slow it down… - szólalt meg halkan Anita.

Ő nem olyan típusú személy, aki csak úgy énekelget. Csak akkor szokott, mikor ideges és ezzel nyugtatja magát. Én is így teszek, ha félek, ha izgulok. Elkezdem dúdolni a Whataya Want From Me-t… Az igazság meg az, hogy mi nem énekeseknek születtünk. Talán ezért is suttogott testvérkém.

Tudom, nagyon fontos az emberekre tett első benyomás. Így próbáltam kecsesen, nem csámpázva belépni az osztályterembe. Én voltam elöl, Anita követett. Bementünk.

Egyszemélyes padok voltak, szinte mind foglalt volt. A második sorban megpillantottam két üres helyet egymás mellett. Leültem, Anita a jobb oldalamon foglalta el a helyét. A tanár pont a mi padjaink között sétált el.

Az arcát nem láttam, csak a hátát. Fekete kardigán, bézs ceruza szoknya, csinos lábak, rajtuk testszínű harisnya. Fekete magas sarkú. Szép járás… Szeretnék én így járni egy ilyen magas cipőben! A tanárnő megfordult, ránk nézett. Szép, egyenes barna haja van. Elegáns szemüveg, tökéletes keretet ad az arcának, fehér ing, a felső két gomb kigombolva. Hm… Nem túl kihívó ez az első napra? Tökre olyan érzésem támadt, mintha egy filmben lennénk. Ez durva.

-         Jó reggelt, osztály! A nevem Andrea Peacock. Az osztályfőnökötökkel, Mr. Fords-zal majd a következő órán ismerkedhettek meg. Angol és irodalom szakos tanár vagyok. Ha jól tudom, heti három anyanyelvű óránk lesz, amin kivesézhetjük ezeket a szép angol mondatokat. Ami az irodalma illeti, heti két órában fogom nektek tanítani. Remélem, szerettek olvasni. – és itt abbamaradt a bemutatkozás, mert az egyik srác közbevágott.      

-         Ja, imádunk olvasni. Facebookon. – haha. Szerintem béna poén, de mindegy.

Apropó Facebook! Nem léptem be a fiókomba már évszázadok óta. A háború előtt voltam utoljára… A katolikus neveltetés miatt meg tilos jelenleg a Facebook használata. Twitterezni szabad – hál’ isten – de azt is csak ritkábban. Na mindegy, van ettől nagyobb bajom is…

Miss Peacock erre ezt válaszolta:

-         Ügyes vagy fiam, ha még egyszer beleszólsz a mondandómba, megkapod az első egyesed. – hm. Jó fejnek tűnt ez a tanár, de talán szigorú. Így még jobban tetszik.

Az óra további részében beszélgettünk. Nem igazán olyan ismerkedősen, azt hiszem, az inkább a következő órán lesz. Osztályfőnöki.