6. fejezet - Közmunka

Hamar eltelt a szerda, a csütörtök és a péntek. Anita csak rávett, hogy segítsek neki! Először nem akartam osztozni a büntetésén, hiszen nem én verekedtem… De végül is miattam tette, amit tett. Szóval sikerült meggyőznie, hogy keljek fel hajnalban. Szombaton. Azt azért elárulom, hogy nekem a tízórai kelés is hajnalnak számít, ha hétvégéről van szó.

Mikor Magyarországon éltünk, minden reggel anya hangja keltett. Kellemes hangja volt. Emlékszem, évekkel ezelőtt, mikor új volt a Better Than I Know Myself, mindig azt dúdolgatta. Állandóan! Ha főzött, ha takarított…

-         Ági, jössz már? – zökkentett ki gondolataimból tesóm hangja.

-         Ja, persze! – gyorsan felvettem az egyik pár cipőm és kiléptem a bejárati ajtón. Láttam a szemem sarkából, hogy Joshua rajtunk nevet…

Rövidke séta után odaértünk a Stream utcába. Hatalmas ez az út. Borzasztóan hosszú és ezen a hétvégén ki kell takarítanunk. Jesszusom. Tudtommal, csak mi ketten fogunk itt foglalatoskodni. Bár igazán küldhettek még volna egy-két embert.

-         Kezdjünk neki… - mondtam egy halk sóhajjal kísérve.

-         Rendben. – hm, ez különös. Ilyenkor Anitának hisztiznie kéne, hogy ő ezt nem csinálja, és elege van… De most nem. Talán fáradt.

Fél óra szemétgyűjtés után kezdtünk kicsit begolyózni. Ki tudja, lehet azért mert túl erősen sütött az a fránya Nap, vagy mert elfelejtettünk vizet hozni és ettől szenvedünk. Szomjas vagyok. Akárhogy is, eljutottunk arra a pontra amikor Anita azt mondta:

-         Nahát! Itt egy kétvégű bot!

Először azt sem értettem miről beszél az ikerpárom. Majd egy kis fáziskéséssel, de felfogtam, amit hallottam. És nevetnem kellett!

-         Drágám, meghülyültél. – jelentettem ki.  

-         Hát, mert ez a buta Nap süt. Utálom! – és ezt az ’utálom’-ot úgy ejtette ki és úgy hangsúlyozta mint egy ötéves.

-         Gyere, sétáljunk át a parkba, hátha van ott egy szökőkút, vagy valami, amiből ihatunk!

Anita bólintott egyet és a Stream park felé vettük az irányt. Eldugott, kis parkocska volt. Talán a diákok járnak oda tanítás után. Sőt, biztos! Ahogy beléptem, láttam az energiaitalos dobozokat a földön, és a sörösüvegeket is… Az eldobált cigi csikkekről meg ne is beszéljünk.

Megpillantottam egy padot magunkkal szemben. Odasétáltam és leültem. Anita jött velem. Épp, ahogy lecsücsültünk, az egyik gesztenyefa mellől kilépett egy srác. Egy férfi. Mármint…

Felnéztem a pasi arcára. Ez Adam. Ez ő. Adam Lambert! A szám, azt hiszem, tátva maradt. Csak bámulok rá, ő, pedig kedvesen a szemembe néz.

-         Sziasztok lányok! – jesszusom! Adam Lambert hozzám szólt!

-         Helló! – nyögte ki gyorsan Anita. Láttam rajta, ő is lefagyott.

-         Te… Adam? – ezzel azt szerettem volna mondani, hogy ő tényleg Adam-e… Vagy tényleg csak napszúrást kaptam. Az agyam képtelen volt értelmes mondatokat összerakni.

-         Igen – nevetett Adam – tetszik az új albumom, csajok? Csak bátran, őszintén! – ekkor valami történt legbelül, mert hirtelen elkezdtek sorakozni a szavak, mondatok a fejemben és válaszolni is képes voltam.

-         Ezt nem hiszem el, istenem! Először is, imádom az albumod, nem csak az újat, az összest!! És a klipjeid is fantasztikusak!

-         Köszönöm – válaszolta kedvesen.

-         És már annyit álmodtam arról, hogy találkozzak veled! – feleltem felbátorodva.

-         Végre valóra vált az álmunk! – szólalt meg végre testvérkém is – Pont most váltottad valóra!

-         Jaaaj, komolyan? Nagyon aranyosak vagytok. – komolyan, Adam. Mi? Aranyosak? Duplán valóra vált az álmom! Ez most a valóság vagy épp képzelődöm a napszúrástól? – Na és, mondjátok, mi a nevetek?

-         Ő itt Anita, én meg Ági vagyok. – félénken kezet nyújtottam neki. Ha most kezet rázunk, már három álmom teljesül. Ez életem legjobb napja!

Adam a kézfejemre pillantott. Ahelyett, hogy egyszerűen megrázta volna, megfogta és magához húzott. Magához ölelt. Majd Anitát is. Éreztem, ahogy elvörösödöm…

-         Szóval, kedves Anita és Ági, hm, szép a nevetek, mennyire ismertek?

-         Glambertek vagyunk több mint hét éve – mondta Anita -, szóval eléggé…

Anita még jobban elpirult.

-         Akkor ti igazán hűséges rajongók vagytok. – felelte Adam hálás szemekkel. Bólogattunk – Nem lenne kedvetek eljönni velem egy fagyira? Közben beszélgethetnénk.

-         Persze! – vágtuk rá egyszerre. Ez annyira aranyos tőle, hogy ilyet felajánl. Imádom.