7. fejezet - Fagyizás

Egy közeli cukrászda felé vettük az irányt. Mr. Man Cukrászdájához indultunk. Bár még nem ismerjük nagyon a környéket, és csak rövid ideje vagyunk itt, ebben a cukrászdában már rengetegszer megfordultunk. Kati nénék régi, jó barátja Mr. Man, a vén, pocakos cukrász. Isteni süteményei vannak. A csokoládé allergiám se állíthat meg attól, hogy brownie-t egyek! És minden nyáron megjelenik egy új ízű fagylalt a pultjában… Jaj, csorog a nyálam már a gondolattól is.

Az Adam-mel való közös sétánk első két perce alatt kínos csend alakult ki. Nem hiszem el. Annyira vártuk már ezt a napot, egészen kislány korunk óta. Annyi mindent el akartunk mondani… Most, hogy itt van mellettem Adam, nem tudok megszólalni. Jesszus.

Gyorsan Ágira pillantottam, hátha neki van valami mentő ötlete, amivel megtörhetjük a csendet. Hát nincs. Fenébe! Ekkor Adam vett egy mély lélegzetet és így szólt:

-         Csajok, ne féljetek, nem harapok! – mondta kacagva. Biztos látja, mennyire zavarba jöttünk. A nevetése még mindig annyira édes… - Itt születtetek San Diego-ban?

-         Nem… - feleltem.

-         Értem, hát én sem, biztos tudtátok. De imádtam itt lakni! Ez volt a kedvenc helyem gyerekkoromban – azzal a már megemlített cukrászdára mutatott.

-         Mi is imádjuk. – mondtam csillogó szemekkel – Egyébként Adam, kérdezhetnék valamit?

-         Persze, csak bátran!

-         Miért vagy közmunkán? – z most tényleg jó kérdésnek tűnt. Vajon mibe keveredett?

-         Hát az úgy voooolt… - nyújtotta el a szót, majd nevetett. Közben beléptünk, Mr. Man pedig hevesen integetett. – Áh, válasszunk fagyit, utána mesélek!

Ágival bólintottunk egyet és a pulthoz sétáltunk.

-         Jó napot! – mondtam ikerpárommal szinkronban.

-         Sziasztok, Olsen ikrek! – felelte mosolygós szemekkel. A szőke hajunk miatt hív minket így az öreg. – Kivel jöttetek? Adam?

-         Mr. Man! – kiáltott fel Ad. – Évek óta nem láttam, hogy van?

-         Köszönöm, jól. Én viszont sokszor láttalak a tévében! Mindenki imád téged!

-         Jaj, köszönöm szépen – és Adam egy nagyon édes pillantást vetett felénk!!!

-         Mit adhatok? – kérdezte végül Mr. Man.

-         Fagyit kérünk, Ági, Anita – mikor a nevem mondta, rám nézett! -, válasszatok!

-         Akkor én egy gombóc kávésat kérek – mondta a tesóm vigyorogva.

-         Én, pedig egy mentásat! – jól van, biztos menőnek tűnünk. Remélem. Adam két kedvenc ízét kértük. Adam halkan felnevetett.

-         Nekem meg mindkét ízből egyet tessék adni! – aztán Adam fizetett. Édes, hogy alig ismer minket, mégis meghív. Mondjuk, ennyi fizuval…

Választottunk egy csinos, kis asztalt és leültünk. Kivételesen, alig voltak vendégek. Mi van az emberekkel?

-         Szóval arra voltatok kíváncsiak, miért voltam ott a parkban szemetet gyűjteni?

-         Ühüm. – hangzott el ez a bő válasz.

-         Talán emlékeztek, hogy régen is történt már olyan, mikor Sauli-val berúgtunk. Egy picit vadultunk. Nem rég ismét a pohár fenekére néztünk és megrongáltunk egy padot és egy kukát az egyik Los Angelesi parkban. Plusz elkaptak minket másért is… - Adam röhög. Ágival összenéztünk, és mintha telepatikus úton megbeszéltük volna, hogy semmit sem értünk. Vajon mit tettek ők együtt…? Oh francba a fantáziámmal.

Mosolygok, mint egy Barbie baba. A fagyinkat elnyaltuk, Adam addig kérdezett.

-         Hadd kérdezzek én is – most biztos az jön, mi miért vagyunk közmunkán… -, mi a véleményetek Sauliról? Kérlek, őszintén! – Adam egy mosolyt mutatott majd Ági felé fordult. Jé, mégsem kell elmesélnem a nagy verést rögtön év elején. Huh.

-         Én imádom őt is! – nem rossz kezdés, ikrem – Szerintem remek ember, aki egészségesen akar élni és nyitott… Annyira örülök, hogy megtaláltátok egymást, és még mindig együtt vagytok.

-         Nagyon édes vagy. – úr isten, most én jövök? Adam felém fordult – Anita, te mit gondolsz?

-         Először is, én is szeretem Sauli-t és tisztelem is. Nagyon jó, hogy őszinte, mindig olvasom a blogját. Ja, imádom a tetoválásait!

-         Örülök, hogy szeretitek őt. – és Adam magához ölelt minket. Megint! Bár nem láttam Mr. Man arcát, egész biztos vagyok benne: mosolyogva nézte végig a jelenetet.